Siker! – ezzel a subjecttel küldte be a kolléga az ismert hírlapos publicista egy mai mondatát a céges levlistára. Mi lett volna a mailtárgy, ha látta volna az Echo Tv esti adását is Bayerrel?!

Az a mondat a Putyin-elemző – alcíme szerint teveszar szárazságú – B. Zs.-cikkben ez:

(Jegyezzük meg, hogy odaát egyetlen tisztességes ember akadt: Gazda Albert a Cinktől.)

Mindezt nyilván e miatt a sokképes temetői poszt miatt. Persze a teveszar és a szárazság ilyetén emlegetése kisebb túlzás, hiszen vannak az írásban jelzők is szép számmal:

Az orosz elnök látogatásának előestéjén bevetették a köztudatba, hogy Putyin a Fiumei úti sírkertben olyan emlékművet fog megkoszorúzni, amely az „ellenforradalomban" elesett szovjet katonáknak állít emléket. Akik ezt bevetették, tudták, hogy nem igaz. Parancsot teljesítettek. Idegen érdeket szolgáltak. Cégéres gazemberek tehát.

De most, hogy kígyóvállam és ideátiságom – úristen, lehet, hogy ez utóbbi veszélybe került? csak nehogy egy újabb Szily–Deutsch–libaleves-gate legyen belőle! – ellenére tisztességesnek lettem minősítve egy ilyen tekintély által, nem bonyolódnék szövegelemzésbe. Visszás lenne szerintem. Annál inkább, hogy ennél még sokkal többet kaptam péntek este a Korrektúra c. Echo Tv-s műsorban. Nem egy rövid zárójeleset, hanem több bővített mondatot.

Ezen a linken lehet meghallgatni, nyugi, ott van minden mindjárt az elején.

Hát itt tartunk! Nem is tudom, mit csináljak. Örüljek? Szomorkodjak? Gondolkodjak el az egész eddigi életemen? Plusz mindazon, ami esetleg még várhat rám? Segítsetek!

Advertisement